A gimnáziumban az un. kultúrversenyeket alaposan átpofoztuk, mert a kötelező köröket letudva, elsőként adtunk elő (az országban !?) egy általunk írt musicalt, mely Vesaliusról, a nagy anatómusról szólt.

Az „Így írtok ti”-t 15 évesen könyv nélkül tudtam, Karinthy azóta is szellemi apám és természetesen akkor kezdtem verseket írni, reménytelenül szerelmes lévén. 

Az irodalom egész életemet végigkísérte, és még akkor is, amikor a tudományban a legaktívabban dolgoztam, az íróasztalom egyik felén az elolvasandó szakkönyvek, cikkek álltak, a másik felén viszont a verseskötetek, regények, esszék.

Egy idő után beláttam, hogy megoldhatatlan feladat mindkét felé megfelelni. Kettős állampolgárságom nyomasztó súlyából végül úgy sikerült - részben - lefaragnom, hogy egyfajta határterületi feladatra leltem: az öngyilkosság jelenségének kultúrtörténeti vizsgálatára. E munka eredménye két, azt hiszem sikeres könyvem, mert mindkettőért Nyírő Gyula díjat kaptam. 

Persze ez nem magyarázza a versírást és a titkon bennem robotoló költőt, ezt magamnak sem tudom megmagyarázni, nem is dolgom.  

Verseket későn kezdtem közölni, Balassagyarmaton alapító tagja voltam a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak 1980-ban. A Társaság első antológiájában (Bőrünkön a betűk) jelent meg több versem, ezt három kötet kísérte: Nincs félelem (1983), Törtarany (1993), Kisvizit (2013). 1988-tól a Magyar Írószövetség, 2007-től a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság tagja vagyok.

Megjelenés antológiákban: Rondó a vadonban (Nagy Lajos Irodalmi Társaság, 2013); Hullámtér (Napkelet Kiadó, 2013); Világárnyék (Nagy Lajos Irodalmi Társaság, 2014); Kedvesebb hazát (Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság, 2016).

Nagy Lajos Társaság érme (2008). (Az aquincumi költőverseny díja)

Balassagyarmatért Emlékérem (Pro Urbe) 2011 (Balassagyarmat jeles polgárai c. lexikon)