Lombtalanul

A délután korán felissza
már a fényt
persze tél jön megint
naponta gyászjelentés
nézed hogy hull a hó
leendő végső bunkeredre
mikor tragikus hirtelenséggel
régésznek sem leszel öröm,
csak hull, hull majd a csend
kifakulnak a zöldek…
Alig köszönnek rám az utcán
összenéznek, miről beszél ez itt?
Semmi, semmi,
rossz sírvers-kísérlet
se hó, se csend, lassan zajló halál
de mondhatjuk szikárabban is:
Hívatlanul egyszer erre járt
Semmi és Végtelen között
ez a maroknyi por emlékszik már
hogy volt, szeretett, majd elköltözött

Minek

Valami történt megint
a tükrök ma este nagyon
közel hajoltak,
valami ünnep volt
dadogás nélkül viccelődve,
nyugtalan béke nyüszített
a tűzfalon,
széltelen csend, aztán
bemosolygott az utolsó virág
szirmai közt szakállas fagy
vacogott,
azt kérdezte
minek mindig boldognak lenni?

Hivatás

Cefreszagú esték dideregnek
rozsdáit belém döfi az ősz
szétmázolnám még
a lemenő napot,
mint műtőben ájulás előtt
a kormos éjszaka már készülődik…
Így történt minden:
életlen szikével
mintha fényesen…

Pillanat

Hol és mi voltam előttem,
csillagok közt bujkáló csoda,
két magányos sejt merre járt
ki nem derül már soha

Elengedett kit szerettem
elengedtem ki engem,
én és magam ha összeül
ennyi marad csak összegül…

Aztán halál, egy pillanat
mi az, mi utánam marad?
De végtelen két
pillanat között a lét.