Ajánlás

Most kellene a harcot abbahagyni,
búcsúzót írni az eső
sustorgó csipke-falára,
kitűzni hirtelen egy pipacs-kokárdát…
Lehet lenni is tovább,
nem kérni semmit senkitől,
hálát se várni,
ragyogni korom-fehéren,
lenni zsoltárosan elmondható,
sosem és mindig tudható,
lenni a törvények hársfa illata,
bohóc kezében árva trombita

Advent

Szállunk kerozin-harmatú éjszakában,
alattunk a Júdás-nyálban
rozsduló kontinens,
bezúzott forradalmak,
kiűzött, kormos angyalok,
szállunk, remélve, hogy
egy dinamit-bélésű csador
nem köszön ránk…
       Landol a gép,
          itthon vagy,
              végre itthon,
a szuronymankós vádak honában,
hallod, ahogy alattad menetel,
bomlik egy jobbik ország,
szitálni kezd a hó,
        hull,
           hull,
              csendesen
bevattázza a vérző sárgolyót:
Látod, ma sem fogan Megváltó,
pedig pár nap csupán,
s mint egy sápadt keretlegény,
berúgja ajtónkat a Karácsony…

(Fut)urológia avagy summa urologica

Szél ellen
- úgy mond -
nem lehet
Hátszéllel
(szélirányba)
érvénytelen,
amúgyis
indokolatlan
nagyképűség
(kvázi bárgyú hencegés),
Oldalszélben
kedves barátaim
nadrágja ázik el
(érzelmi krízis)
ha nem barát: garázdaság,
visszatartani
banális frusztráció
(már-már közhely)
veséim jók,
éhség-sztájkhoz
még nem elég szar a helyzet
s a kör ím bezárul:

Marad a szél ellen -
Az már bevált

Levél fiának

Arcod királyi bársonyát
kikezdték már a hormonok
elhagyott játékaidat
még makacsul babusgatom,
titokban felcsatolom a görkorid –
Mielőtt végleg körülkerít a csend
és váratlan hirtelenséggel  
felbukkanok egy apróhirdetésben,
még elmondanám:
mesebeli csizmáim rég lekoptak,
kimaradt az ütés kezemből
elestem hát minden háborúban, 
valami mindig közbejött,
rizsporos küszködés ez már
súlyzókkal, vitaminnal …

Amit találtam vidd magaddal,
ha átléped majd
kopott kis színpadunkat,
szomorkás bohócod már maradna,
esetlen szaltóit felejtsd el:
mint trapéz alatt a háló
feszült rá annyi évre, hogy
Téged baj ne érjen…

Talán szereted roncsolt arcomat,
s túl minden árvaságon
tündöklök mégis fénytelen…
 

Halottak napján

A lugasok zavarba jöttek mára
hajnali szememen dér piheg,
a nyár keréknyomain
jéghártya készülődik:
fanyar illatával hajában
itt van megint -

Most majd ránkzuhannak
a kertek barna lucskai
foszló krizantémok
árokba, halomra lőve -

Bágyadt kérdések döngicsélnek
sietős dolgú perceken,
már alig fáj a fájdalom,
csak kérnék még időt…

Konok csatában

Mosolyom napra-nap kigondolom.
Mint ágyba-pisilő iskolás gyerek
tüntetném bűneim, szólni nem merek,
hogy kell az értelem, de szebb az álom,

tisztább a játék felhőtlen arca.
Keserű meccs ez itt benn szüntelen:
Arcomat naponta másra sminkelem
riadtan nézve, meddig még a hajsza?

Csak álmaim, játékaim barátok,
megfogan véremben minden átok,
percekre szilánkul a végtelen

bizarr nyelvtanával a század
otrombán kioktat, lefogja számat -
Jövök, megyek. Készül az életem .